Szenes Zsuzsa kezében a gyapjú nem csupán puha felület lett, hanem vonal is. A Budapest Galéria egykori emlékkiállításához írt kurátori szöveg szerint fonatlan gyapjúköteget vezetett a vásznon úgy, ahogyan korábban tollal rajzolt a papírra. A leírás erős képet ad egy alkotói fordulatról: ugyanaz a mozdulat más anyagban folytatódik, és közben megváltoztatja a rajz léptékét, felületét, jelenlétét.
Ez a műhelyportré a textil és a tervezői gondolkodás kapcsolatára figyel. Szenes nem egy most bejelentett ruhakollekció szereplője, hanem a magyar textilművészet történetének meghatározó alkotója. Pályájából azt a kérdést emeljük ki, amely ma egy ruhatervező vagy kiegészítőkön dolgozó alkotó számára is termékeny lehet: az anyag csak hordozza az elképzelést, vagy maga is gondolkodásra kényszerít?
A vonal anyagot vált
Kovalovszky Márta művészettörténész összefoglalója szerint Szenes 1951 és 1955 között tanult az Iparművészeti Főiskolán, és pályáját nyomott textilek, függönyök tervezésével kezdte. Ez fontos előzmény. A textil itt eleve használati környezetben jelenik meg: felülete teret oszt, fényt szűr, egy belső tér ritmusához kapcsolódik. A későbbi, önálló művészeti munkák ettől eltérő helyzetet teremtenek.
A hatvanas évek rajzai után kialakított gyapjútűzés nem egyszerűen egy kép átmásolása más hordozóra. A fonatlan anyag vastagsága, puhasága és szabálytalansága is részt vesz abban, hogyan látjuk a vonalat. A kurátori leírás színeket és tükröket is említ. A vonal tehát nem marad szükségképpen egyetlen síkban olvasható jel: a felület és a néző helyzete egyaránt számítani kezd.
Egy mai tervező ezt nem kész receptként tudja használni. A gyapjú és a vászon adott kapcsolatából nem következik automatikusan egy kabát vagy táska megoldása. A gondolkodásmód viszont átvihető: érdemes külön megvizsgálni, mi vész el és mi születik meg, amikor egy rajzot szövéssé, hímzéssé vagy térbeli díszítéssé alakítanak. A technika kiválasztása ekkor már a tartalom része.
Amikor a használati tárgy kérdéssé válik
A hetvenes évek közepén Szenes ismert tárgyakat alakított át textiles eszközökkel, írja a Budapest Galéria szövege. A hangsúly itt nem egy új díszminta megalkotásán van, hanem azon, mit tesz az átalakítás az eredeti tárggyal. Ha egy felület váratlanul puha, ha egy tárgy elveszíti megszokott használhatóságát, a nézőnek újra kell gondolnia a hozzá fűződő viszonyát.
Ez a fordulat a divat számára is lényeges, még ha a műveket nem szabad ruhadarabként kezelni. Egy öltözéknek egyszerre van látható alakja és használati rendje. A zseb, a nyílás vagy a merevítés nem csak forma, hanem cselekvést is kínál vagy korlátoz. A textilművészeti példa arra figyelmeztet, hogy a megszokott részletet is érdemes új szemmel nézni, mielőtt puszta dekorációnak nevezzük.
Az anyagváltás akkor igazán érdekes, ha a tárgy jelentését is megmozdítja.
Az Artpool archívumában a Textil textil nélkül összefüggésében szereplő, 1980-ra datált Szenes-munka külön dokumentumként őrzi ezt a kísérletező közeget. Nem ugyanaz a forrás, mint a későbbi kurátori pályaösszegzés: az egyik egy konkrét alkotás archív jelenlétét mutatja, a másik az életmű útját értelmezi. Együtt pontosabban rajzolják ki, miért nem érdemes Szenest egyetlen technikai címkével elintézni.
A papírhoz visszatérő tekintet
A pálya utolsó évtizedéről a kurátor már elsősorban grafikát említ. A kisméretű papírkompozíciókban írásjelek, ornamentika és színek kapcsolódtak össze. A lépték újra megváltozott, de a felületre, a jelre és az anyag saját viselkedésére irányuló figyelem továbbra is felismerhető maradt. Ez nem egyetlen médium győzelmének története.
A gyapjúrajz példája a díszítés léptékére is ráirányítja a figyelmet. Egy papíron vékony vonal textilben vastagabbnak, súlyosabbnak tűnhet, és más viszonyba kerülhet az üresen hagyott felülettel. A tervező számára ezért a kisméretű vázlat után külön feladat az anyagpróba. Ezen nemcsak a technika kivitelezhetősége, hanem a részlet ritmusa és aránya is megmutatkozik. Ha a próba eltér az eredeti rajztól, az nem feltétlenül hiba: lehet olyan felismerés, amelyhez a papír önmagában nem vezetett volna el. Szenes pályája ennek a nyitott, oda-vissza figyelő alkotói munkának ad történeti távlatot.
A magyar olvasónak innen nézve a textiltörténet nem távoli szakmai mellékág. Olyan gondolkodás tárháza, amely a mai ruhák részleteinek megértését is segítheti. Legközelebb egy hímzett felület előtt ne csak azt kérdezzük, mit ábrázol. Azt is, hogyan változik meg a jelentése attól, hogy szálból van, megérinthető, vastagsága van, és másként viselkedik, mint a papíron húzott vonal.
Kapcsolódó: Kárász Mariska modern selyemruhái
