Egy pár piros csizma úgy is képes megtartani a tekintetet, hogy nincs rajta aranyhímzés vagy nagy csat. A Metropolitan Museum 19. századi magyar bőrcsizmáján a szár magassága, a felső perem hulláma és az előrenyúló orr végzi el ezt a munkát. A fényes felületen ráncok és kopások látszanak: a tárgy nem sík színfolt, hanem megformált anyag.
A New Yorkban őrzött pár leltári száma 2009.300.6239a, b. A múzeum magyar kulturális besorolást, bőr alapanyagot és 19. századi készítést közöl. A darab a Brooklyn Museum viseletgyűjteményéből érkezett 2009-ben; a korábbi gyűjtés az 1920-as múzeumi expedícióhoz kapcsolódik. Az adatlap nem nevezi meg az egykori viselőt, ezért rangot, foglalkozást vagy konkrét ünnepet nem rendelhetünk hozzá.
A piros mellett az oldalnézet is fontos
A tárgyfotó egyszerre mutat oldalnézetet és közel szemből látható félpárt. Ez különösen jó lehetőség a forma olvasására. Oldalról az alacsony sarok, a hosszú szár és a cipőorr közti arány rajzolódik ki; elölről a szár szélessége és a lábfej körüli ráncok kapnak hangsúlyt. Ugyanaz a pár két eltérő sziluettet ad.
A felület látható gyűrődéseiből nem lehet biztosan következtetni a viselő járására vagy a bőr puhaságára. Azt viszont megmutatják, hogy a csizma nem pusztán egyenes csőből és külön lábfejből álló grafikus jel. Az anyag a boka környékén irányt változtat, és ezzel a hosszú függőleges forma megtörik.
A piros szín ebben a kompozícióban nem apró kiegészítő. A lábszár nagy részén végigfut, majd a lábfejen is folytatódik. Mai szemmel ez megmagyarázza, miért változtatja meg egy színes magas szárú csizma az egész összeállítás súlypontját. A hangsúly nem csak a talaj közelében jelenik meg, hanem jóval feljebb indul.
Két múzeumi pár, eltérő történet
Érdemes mellé olvasni a Néprajzi Múzeum NM 21352/a-b számú csizmájának leírását. Az 1850 és 1900 közé datált, Muraszombathoz kapcsolt darabot az intézmény vend készítőkhöz és használókhoz sorolja. Fekete marhabőrt, barna szattyánbélést, kézi és gépi varrást, valamint oldalt varrott szárat rögzít. Ezek az adatok ehhez a fekete párhoz tartoznak, nem a Met piros csizmájához.
A különbség önmagában tanulságos. A történeti Magyarország helyneve és a tárgy használóinak kulturális besorolása nem ugyanaz az adat. A pontos megnevezés segít elkerülni, hogy minden régi, a térségből származó lábbelit egyetlen nemzeti forma változataként kezeljünk. A műhelymunka részletei pedig sokszor érdekesebbek, mint az általános címke.
A budapesti gyűjtemény leírása az egyik szár toldását is megemlíti. Nem mondja meg, miért készült a toldás; nem nevezhetjük automatikusan javításnak. Arra azonban ráirányítja a figyelmet, hogy egy csizma szerkezete több részből épülhet, és a felület folytonossága nem feltétlenül jelent egyetlen nagy bőrdarabot.
A csizma karakterét a szár és a lábfej kapcsolata legalább annyira meghatározza, mint a színe.
Mit érdemes átvenni a nézés módjából?
A Néprajzi Múzeum 2017-es „Bocskor, csizma, paduka” kiállítási vezetője a lábbelik használati és jelentésbeli változatosságát emelte ki. A hétköznap, az ünnep, az éghajlat és az életmód külön értelmezési szempontként jelent meg. Ez a megközelítés a mai divatnézésben is hasznos: a cipőt nem szükséges pusztán egy ruha utolsó kiegészítőjeként kezelni.
Egy mai vásárlásnál először oldalról és szemből is érdemes megnézni a csizmát. Másodszor a szár felső peremét: hol találkozik a szoknyával vagy a nadrággal? Harmadszor azt, mennyi ránc keletkezik a boka körül. Ezek gyakorlati megfigyelési javaslatok, nem a történeti tárgyhoz kapcsolt teljesítményígéretek vagy általános méretezési szabályok.
A fotó két nézete azt is segít megérteni, mi vész el egyetlen termékképen. Az oldalra fordított csizmán látjuk az orr előrenyúlását, a másikon inkább a lábfej szélességét. Ha csak az egyik kép maradna, könnyű volna félreolvasni az arányokat. Az összehasonlítás nem igényel új történeti állítást: magából a tárgy bemutatásából indul ki, és a mai online vásárlás képolvasási problémájára ad használható szempontot.
A piros muzeális pár nem ad kész receptet a budapesti utcára. Arra tanít, hogy a szín és az arány együtt dolgozik, és az anyag látható élete a látvány része marad. A következő feltűnő csizmánál a kérdés ezért ne álljon meg annál, hogy elég merész-e az árnyalat: nézzük meg azt is, hová vezeti a szemet a szár.
Kapcsolódó olvasmány: További részletek a magazinból.
