November 18-án 18 órakor a budapesti Barabás Villa kortárs festészetet és ruhatervezést kapcsol össze az Eseményhorizont, Nincs visszaút című bemutatón. Major Krisztina festő és a SEMA néven dolgozó Kovács Zsófi közös estjét Szakács Gábor nyitja meg. A program értéke nem az, hogy egy képet egyszerűen ruhára nyomtat, hanem az a kérdés, hogyan változik meg egy motívum, amikor mozgó testre kerül.
A cím a döntés pillanatáról szól
A Barabás Villa hivatalos eseményoldala szerint a Nincs visszaút azt a kreatív pontot jelöli, ahonnan az alkotás már saját szabályai szerint halad. Major Krisztina festményein ez lehet egy gesztus, réteg vagy színviszony. A ruhán ugyanilyen döntés a szabásvonal, az anyag iránya vagy egy felület elhelyezése.
Major hivatalos életrajza és korábbi projektleírása azt is megerősíti, hogy a képzőművészet és a SEMA ruhái közötti együttműködésnek van előzménye. Ez fontos különbség. Az est nem véletlenszerű márkapárosítás, hanem egy már kipróbált vizuális párbeszéd új állomása.
Mitől lesz több a ruha hordozófelületnél
Egy festmény nézőpontja többnyire rögzített. A ruhát viszont oldalról, hátulról és mozgás közben is látjuk. A textil gyűrődik, fényt vált, a varrás megszakíthatja a képet. A tervező feladata ezért nem a pontos másolás, hanem a fordítás. El kell döntenie, melyik részlet bírja a hajtást, hol maradjon üres felület, és hogyan tartsa meg a sziluett a motívum erejét.
A bemutatón érdemes figyelni, hogy a festészeti gesztus követi-e a test mozgását, vagy tudatosan ellenáll neki. Az is beszédes, ha a kép csak közelről válik olvashatóvá. A jó együttműködés nem engedi, hogy az egyik alkotó illusztrálja a másikat; mindkét médium saját döntést hoz.
Gyakorlati tudnivalók és tét
A helyszín a Barabás Villa, Budapest XII. kerület, Városmajor utca 44. A hivatalos kezdés november 18-án 18 óra. A független Blipest eseményoldal ugyanazokat az alapadatokat közli, ezeket indulás előtt még érdemes ellenőrizni a szervezőnél.
A budapesti divatéletnek szüksége van olyan kisebb formátumokra, ahol a ruhát nem pusztán termékként, a festményt pedig nem pusztán háttérként használják. Egy villa léptéke közelebb engedi a nézőt az anyaghoz és a részlethez, miközben az este szakmai találkozási ponttá is válhat.
A néző számára a dokumentáció is része a minőségnek. A képaláírásnak el kell különítenie a festő, a tervező, a modell és a fotós szerepét, a bemutató után pedig érdemes megőrizni a darabok hátulnézetét és részletképeit is. Így az esemény nem tűnik el egyetlen esti benyomással, hanem később is értékelhető szakmai anyaggá válik.
Az Eseményhorizont sikere azon múlik majd, felismerhető-e a közös gondolat a bemutatott darabokon. Ha csak a cím köti össze a két alkotót, az együttműködés felszínes marad. Ha a kép és a szabás valóban átírja egymást, a november 18-i estből új munkamódszer születhet.
